Közlemény

 
2020. november 16.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VAGYONKEZELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 70. Pf.: 36
Telefon : (62)530-930 Telefax : (62)530-990

 

 


Közlemény


Magyarország Kormányának 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete alapján 2020.11.11. napjától a Balogh Imsi Sportarénába, a Vívócentrumba és a Hódtói Szabadidőközpontba csak a versenyszerűen sportolók és edzőik, a Hódtói Sportcsarnokba a versenyszerűen sportolókon és edzőiken kívül, a tanórák keretein belül a Németh László Gimnázium és Általános Iskola pedagógusai és 1-8. osztályos tanulói léphetnek be a vészhelyzet ideje alatt.
Sport törvény 1. § (3) alapján:
Versenyszerűen sportoló az a természetes személy, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt. A versenyző vagy amatőr vagy hivatásos sportoló.
Sporttörvény 77. § b. pontja alapján:
Edző a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező természetes személy, aki a sportolónak a sporttevékenységre való felkészítését végzi.

Az épületben az sportolás idejét leszámítva a maszk viselése, illetve a 1,5 méteres távolság tartása kötelező!

A szabadtéri sportpályákon (Hódtói Szabadidőközpont; Hódtói Extreme görkorcsolya, gördeszka és BMX pálya; Népkerti műfűves labdarugópálya; Damjanich utcai műfüves pálya) a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletének 4$. (3) pontja szerint „tilos – a (4) bekezdés szerinti kivétellel – a közterületen, a nyilvános helyen, valamint a sportpályákon a csapatsportok – különösen a labdarúgás, a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda – gyakorlása. (4) A (3) bekezdés szerinti védelmi intézkedést nem kell alkalmazni a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportolók számára tartott edzés és sportrendezvény alkalmával.”


Hódmezővásárhely, 2020.11.11.

Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő
és Szolgáltató Zrt. képviseletében

 

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VAGYONKEZELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG